Hetvenesek társasága 1953

Vetített várospanoráma előtt játszódnak az 1953 elején bemutatott, Állami Áruház című propagandamusical zárójelenetei a beszélő nevű Diadal áruház tetőteraszán, hogy takarásban maradhassanak a háborús budai várromok - de bevillannak a felrobbantott Erzsébet híd pesti pillérének roncsai.
Ez volt világrajövetelük nyitánya a 2023-ban hetvenedik életévüket betöltő jelességeknek, akik összetartozásunk családtörténeti antológiájában hetven gépelt sorba sűrítve vallanak életük állomásairól a világra csodálkozástól a delelőn át a kiérlelt bölcsességig. Visszaemlékezéseik képkockáin kitakarás nélkül, hitelesen elevenedik meg az eltelt hetven esztendő, ahogyan ki-ki közülük korának színét és fonákját láthatta.
Van köztük metabizantinológus és kaszkadőrszakértő, tengerészkapitány és cimbalomművész, tényirodalom-fordító és önkormányzati érdekvédő, szórványkutató és jezsuita szerzetes, bútor- és tojásfestő. Van gömörológus és tibetológus, olyan, aki a dánságot tanulta ki, és olyan is, aki hosszú távollét után "visszidálni" készül.
Volt, akit suttyókorában Hubay Miklós vett a szárnya alá, meg aki Brezsnyevnek énekelte rogyásig a Kalinkát, vagy "mécsesgyerek", aki megörökölte a szilenciumos Örkény István gyógyszergyári íróasztalát. Van, aki barátnője konyhájában vészelte át hányatott éveit, és van, aki ma is abban a lakásban él, ahová megszületett. Olyan is, aki Új-Zélandon ápolja a modus vivendit, vagy akinek mesevilág volt Magyarország Dél-Amerikából, míg vissza nem vette az anyanyelvét. Akad, kinek első emléke egy villanykörte imbolygó fénye az elsötétített lakásban '56-ból. Találtatik munkamániás maximalista (nem is egy), vagy aki Iluskáért János vitéz szeretett volna lenni. Vagy aki úgy érezte, nem is csak az apja, hanem annak két halálvégzetű testvére helyett is helyt kell állnia. És aki elsőként távolította el a vörös csillagot a Parlament tetejéről - egy maketten, mert a szállodabemutatón felhasította egy pincér kabátját. Némelyikük Hszüan-canggal példálózik, más Bunuellel, s akad, aki a Czine Mihályt meghökkentő Nagy Lászlóval. Csupa tehetséges, kíváncsi ember, az 1953-as Ratkó-gyerekek színe-java. A ritka szerények és ritka bátrak. Mert hiszen mégiscsak el tudott hangozni olykor egy szájból, szakfelügyelő előtt is, és épp Sztálinvárosban, a szó, amiért intés fenyegetne (jó, hogy csak négyszemközti figyelmeztetés lett belőle).

De hát eleve ilyen kétélű hajózási irányt "dobott ki nekik a gép". Hiszen keresve sem találhatni más esztendőnek olyan kontrasztját, mint születésük évének egyetlenegy napja: november 25. Ez volt a londoni 6:3 futballtörténeti diadalnapja. Meg az a nap is, amikor hazaérkezett másfél ezer internált a több százezer malenkij robotra elhurcolt honfitársunk közül.