Az Albán híd – Mediterrán sorsregény

Míg a katolikus királyok egymás ellen ármánykodnak, a török szultán elfoglalja Korfut, Ciprust, évtizedes ostrommal beveszik Kréta utolsó velencei bástyáját, Irakliont. Az O’Pisani család három generációjának története itt kezdődik, és egy albán monostorban végződik. Sorsuk viszontagságairól maguk vallanak.

Adrian: Titok maradt, ki árulta el Irakliont. Hitükvesztett lelkek? Az esküszegők, hogy nem hagyják el a falakat? Gyönge asszonyok? Sötétben megmászhatót bástya omladék titkát adták át? Férjük és gyermekük életének ígéretét remélve a nagyvezírtől? Tudhatták, kereszténynek adott szavát muzulmán nem tartja meg!

Joannisz: Ismertem sokat, ki volt tehetős, ki halt meg vagy menekült világgá. Gazdátlan maradt vagyont kerestük. Sodronying, fegyver a köpeny alá, feszítővas, kötél a zsákba. Sötét éjjel törtünk kaput, ablakot, kutattunk pincét, padlást. Hasonszőrű alakokkal találkozva vettük hasznát a bikafejes késnek.

Katarina: Szűzi erényt őrző kolostorok kapui nem voltak kulcsra zárva a Karnevál éjszakáin. A főtanács ezért tiltotta, hogy női jelmez álcában átlépjenek rajta férfiak. Nem az erkölcs védelmében. A Csöcsök hídján túli lányok ügyes praktikákkal hárították el a gyerekáldást. Nem úgy, mint a gazdag családokból származó, erkölcsüket felejtő novíciák.

Philo: A kalóz piszkosan, részegen dülöngélve került elő reggelre. Egész éjszaka kártyázott, elveszítette minden pénzét! Kérdezte, nekem mennyim van, mert abból kell tovább utaznunk. Mit nem képzel, mondtam! Erre megragadott, a szeretője leszek! Teljes erőmmel arcon vágtam. Meglepett, hogy nem adta vissza.

Georgiosz: A monostor régi rajzai között gyűrött papírlapot találtam Leonid atya fiókjában: „…a szeretet elmúlhat, mint annyi más. Ha támad benned hit, remény, szeretet, e három között pedig legnagyobb sérülő a szeretet!” Vajon Szent Pál soraival nekem üzent?